A Fórum célja szakmai támogatást nyújtani az egyetemek hallgatóinak és dolgozóinak az Egészségfejlesztő Egyetem minősítés eléréséhez. A Fórum teret biztosít majd az egyetemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos kihívások és lehetőségek megvitatására, valamint az innovatív gyakorlati megoldások megosztására. A Fórumon részt vevő szakemberek ezáltal segíteni tudják egymást az egyetemi egészségfejlesztési projektjeik megvalósításában.
Az „Egészségfejlesztő Egyetem" projekt megindításának első lépéseként 2023. június 19-én online szakmai fórumot rendezett a Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület. A fórumra 50 egyetemi szakember regisztrált. A 2023. júniusában megrendezett 1. Szakmai Fórumon az egyetemeket képviselők között egyetértés alakult ki abban, hogy a Szakmai Fórum célja az Egészséget és Jóllétet előmozdító Egyetemek Hálózata, röviden az EGÉSZJÓL létrejöttének, működésének kezdeményezésére és támogatására.
A Szakmai Fórum teret biztosít az egyetemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos kihívások és lehetőségek megvitatására. Az egészségfejlesztő egyetemek az egészséget a mindennapi működésbe, az üzleti gyakorlatba és a tudományos munkájukba építik be. Azáltal fokozzák intézményeik sikerét, hogy javítják az egyetemeken élő, tanuló, dolgozók egészségét és erősítik közösségeik ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóságát. Az Egészségfejlesztő Egyetem kezdeményezés az International Health Promoting Universities and Colleges Network számára készített Okanagan Chartára épül, amely közös nyelvet, elveket és keretet biztosít az intézmények számára ahhoz, hogy egészséget és jóllétet támogató kampuszokká váljanak.
A Szakmai Fórum tagjaiból az Egyesület több egyetemet képviselő, 13 tagú Felmérési Munkacsoport alapított, amelynek első feladata szisztematikus áttekintést készíteni az egyetemi egészség és jóllét vizsgálatával kapcsolatos szakirodalomról. Az áttekintéshez készített protokollt az Open Science Framework szervezetnél regisztrálták. Az áttekintés eredményét bemutató közleményt júniusban benyújtották a International Journal of Educational Research Open folyóirathoz. A kézirat benyújtását követően megkezdték a hazai felmérés kérőívének kidolgozását. Szeptemberben elindulnak az első próbakérdezések, hogy 2026 őszén megvalósítható legyen az első országos felmérés.
Az egészségfejlesztő egyetemek az egészséget a mindennapi működésbe, az üzleti gyakorlatba és a tudományos munkájukba építik be. Azáltal fokozzák intézményeik sikerét, hogy javítják az egyetemeken élő, tanuló, dolgozó egészségét és erősítik közösségeik ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóságát. Az Egészségfejlesztő Egyetem kezdeményezés az International Health Promoting Universities & Colleges Network számára készített Okanagan Chartára épül, amely közös nyelvet, elveket és keretet biztosít az intézmények számára ahhoz, hogy egészséget és jólétet támogató kampuszokká váljanak.
Az egészségfejlesztési tevékenység az Ottawai Egészségfejlesztési Chartára épül, amely hangsúlyozza az egyének és környezetük közötti összefüggéseket, és elismeri, hogy az egészséget az emberek mindennapi életük környezetében teremtik és élik meg: ott, ahol tanulnak, dolgoznak, játszanak és szeretnek. Az egészségfejlesztés pozitív, proaktív megközelítést igényel, amely az egyéni viselkedésre való összpontosításon túl a társadalmi és környezeti beavatkozások széles skálája felé mozdul el, és amelyek megteremtik és javítják az egészséget a környezetben, szervezetekben és rendszerekben, és foglalkoznak az egészséget meghatározó tényezőkkel. Mint ilyen, az egészségfejlesztés nem csupán az egészségügyi ágazat felelőssége, hanem minden ágazatot be kell vonnia, hogy kifejezetten állást foglaljon az egészség, a méltányosság, a társadalmi igazságosság és a mindenki számára biztosított fenntarthatóság mellett, miközben elismeri, hogy az emberek, a helyek és a bolygó jólléte kölcsönösen függ egymástól.
A felsőoktatási alapfeladatának előmozdítása az emberi és környezeti egészség és jóllét javításával, amelyek meghatározó tényezői a tanulásnak, a termelékenységnek és az elkötelezettségnek.
Vezetés és befolyásolás azáltal, hogy az egészséget beágyazza a tudás előállításába, a hallgatói fejlődésbe, az intézményi politikákba és az egyetemi kultúrába, ezáltal javítva az egyetemi közösségek kompetenciáit, és példát mutatva az egészséget szélesebb körben előmozdító környezetek számára.
Tevékenységének összehangolása az olyan globális célokkal, mint az ENSZ Fenntartható Fejlődés Céljaival, figyelemmel az egészség társadalmi, környezeti és gazdasági meghatározóira javítva a méltányosságot, a mentális és fizikai jóllétet, a társadalmi igazságosságot, a sokféleség tiszteletben tartását, a fenntarthatóságot és az élelmezésbiztonságot.
Olyan transzformatív tanítási és tanulási környezet biztosítása, amely lehetővé teszi és inspirálja a diákokat, a tanárokat és a személyzetet, hogy egészséges és elkötelezett polgárokká és vezetőkké váljanak helyi és globális szinten.
Mind a hallgatók, mind az dolgozók számára vonzóbbá válik az egyetem.
Bővíti és elmélyíti az egyetem régiós kapcsolatait.
Az International Health Promoting Universities & Colleges Network tagjává válva fejleszti az egyetem nemzetközi kapcsolatait, lehetőségeit.
Az „Egészségfejlesztő Egyetem” Szakmai Fórum fogja kidolgozni a cím elnyeréséhez teljesítendő kritériumokat, illetve a minősítő eljárás szabályait. A Fórum feladata lesz megalakítani a címet adományozó testületet bevonva más hazai szervezetek, intézmények képviselőit.
Ha egyetért Egyesületünk céljaival támogassa folyóiratunk megjelenését!