Visit page main
Visit our Facebook page

ENGLISH

  • KEZDŐLAP
  • TEVÉKENYSÉGEINK
  • A NÉPEGÉSZSÉGÜGY MEGÚJÍTÁSA
  • MEJ
  • TÁMOGATÓINK
  • DOKUMENTUMOK
  • KAPCSOLAT

A népegészségügy megújítása

Mindenki, aki követi a híreket, értesülhetett arról, hogy a hazai egészségügyi rendszerben jelentős változások történtek, és a jövőben még továbbiak várhatók. Számíthatunk változásokra a népegészségügy területén is, ezért az átalakító döntések megalapozásához az Egyesület egy szakmai koncepció kidolgozását kezdeményezte. Mivel meggyőződésünk szerint az egészségügy, a népegészségügy az egészségügyön kívüli partnerekkel együttműködésben képes a népesség egészségromlását megelőzni, ezért a kezdeményezéshez különféle szakterületek képviselőit nyertük meg.

A szakmai koncepciót kidolgozó munkacsoportban népegészségügyi szakértőkön kívül orvos, pszichológus, szociológus, jogász, közgazdász, biostatisztikus is részt vett. A koncepció egy többhónapos, az érintettek széles körére kiterjedő, több lépésből álló egyeztetési folyamat során nyerte el végső formáját. A koncepció megalapozásához tavasszal megkértük a szakembereket, hogy a népegészségügy területére vonatkozó tapasztalataik, tudásuk alapján osszák meg velünk véleményüket. A beérkezett válaszok figyelembevételével a munkacsoport szakértői véglegesítették a koncepció témavázlatát, majd nyáron elkezdődött a szakmai koncepció első változatának összeállítása. 2023 őszén véleményezésre az első változatot elérhetővé tették az érintettek képviselőinek számára. A beérkező vélemények, javaslatok alapján novemberben elkészült az "ALAPVETÉSEK AZ EGÉSZSÉG ÉS JÓLLÉT JAVÍTÁSÁHOZ. Fehér könyv a magyar népegészségügy 21. századi megújításáról" címet viselő szakmai koncepció, melyet a szakemberek rendelkezésére bocsátunk.

A dokumentum ide kattintva érhető el:

Elolvasom

Miben új ez az elképzelés?

  1. Az új szakirodalom alapján a koncepció két fő elven nyugszik: a rendszerszemléleten és a részvételen. Ezekkiemelése az egészség sokoldalú és mély társadalmi kapcsolatából ered.

  2. A koncepció szerint a népegészségügyi tevékenységek fókusza kizárólag a közösségek, az egyénekegészségmegőrzésére, fejlesztésére és betegségmegelőzésére összpontosul. A jövőben a népegészségügy nem foglalkozik a TAJ-hoz kapcsolódó szűrésekkel, oltásokkal és egyéni tanácsadásokkal. Az egészségvédelmi szabályozást és ellenőrzést is különválasztja a népegészségügytől, és ezeket az egészségügyi hatóságok felelősségének tekinti.

  3. A koncepció a jövőkép és a közelmúlt elemzése alapján azonosítja a változtatások fő területeit és a főváltoztatási irányokat, amelyek az egészségre hatást kifejtő tényezők hatásrendszerén alapulnak.

  4. A változtatások végrehajtói az úgy nevezett egészségkoalíciók, amelyek az érintettek képviselőiből állnak.Ezeket a népegészségügyi szervezetek szaktudásukkal támogatják. Az egészség javítására irányuló tevékenységek finanszírozása főként a közösségek saját forrásaiból származik, és az államnak csak a népegészségügyi szervezetek támogatására kell biztosítania a szükséges anyagi forrásokat.

  5. A javasolt fő beavatkozási irányok: A) Korszerű szakmai képzések kidolgozása és megvalósítása; B) Országos népegészségügyi intézményrendszer fejlesztése, országos kiterjesztése; C) Kommunikációs kampányok megvalósítása; D) Országos, köztes és helyi szintű egészségkoalíciók kezdeményezése, szakmai támogatása; E) Beavatkozásokhoz illeszkedő szabályozási környezet kialakítása.

  6. A népesség egészségének javításához szükséges együttműködés más szektorokkal - a népegészségügyszakmai támogatásával - az egészségkoalíciókban valósul meg. Ez azt jelenti, hogy a népegészségügyfőként a korszerű képzési anyagok átadására koncentrál a más szektorokkal való együttműködés során.

Sajtóközlemény

2023.12.04.

EGÉSZSÉGKOALÍCIÓK: A MAGYAR NÉP EGÉSZSÉGÉNEK ÉS JÓLLÉTÉNEK GARANTÁLT FORRÁSAI

Elolvasom

Multidiszciplináris Egészség és Jóllét folyóirat

Ha egyetért Egyesületünk céljaival támogassa folyóiratunk megjelenését!


TÁMOGATOM

Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület

Nyilvántartási szám: 01-02-0017500

1194 Budapest, Temesvár utca 41.

nepegeszsegugy3.0@gmail.com

This website uses cookies
We use cookies to make sure that our website works correctly and that you have the best experience possible. By accepting, you agree to our use of such cookies.

Necessary cookies are crucial for the website to function and cannot be switched off in our systems. They are usually only set in response to actions made by you which amount to a request for services, such as setting your privacy preferences, logging in or filling in forms. You can set your browser to block or alert you about these cookies, but some parts of the site will not then work. These cookies do not store any personally identifiable information.


Functional cookies enable the website to provide enhanced functionality and personalization. They may be set by us or by third party providers whose services we have added to our pages. If you do not allow these cookies then some or all of these services may not function properly.


Targeting cookies may be set through our site by our advertising partners. They may be used by those companies to build a profile of your interests and show you relevant adverts on other sites. They do not store directly personal information, but are based on uniquely identifying your browser and internet device. If you do not allow these cookies, you will experience less targeted advertising.


Performance cookies allow us to count visits and traffic sources so we can measure and improve the performance of our site. They help us to know which pages are the most and least popular and see how visitors move around the site. All information these cookies collect is aggregated and therefore anonymous. If you do not allow these cookies we will not know when you have visited our site, and will not be able to monitor its performance.


Uncategorized cookies are cookies that don’t have a category according to their type or purporse.